A gyűjtőről és a Patkó Imre-gyűjteményről
Patkó Imre (1922-1983) történész végzettségű újságíró volt, gyakornoki éveit a diploma megszerzése előtt, az 1940-es években Békéscsabán kezdte. 1950-ben a Magyar Nép című lap munkatársa lett, innentől kezdve pályája gyorsan ívelt felfelé. 1956 után egy évig a Magyar Rádiónál dolgozott, ahol a külföldi adásokat szerkesztette, majd a Magyar Távirati Iroda Külpolitikai Szerkesztőségénél külföldi tudósítóként dolgozott. 1957-től több könyvet írt, köztük a tibeti, vietnami és arab világról, később útikönyvet is szerkesztett.
1963-1964 között pekingi tudósító volt, ezt követően a Népszabadság londoni tudósítójaként tevékenykedett. Hazatérve 1967-től a lap külpolitikai rovatvezető-helyettese lett, 1970-től ugyanitt a vasárnapi mellékletet szerkesztette és 1974-ig a Nemzetközi Szemle főszerkesztője volt.
A következő öt évben (1974-79) a párizsi magyar nagykövetségen diplomáciai szolgálatot teljesített. Már 1957-től mindenütt vásárolt míves és szép használati tárgyakat és művészeti alkotásokat, amerre csak járt, különösen Tibetben és Kínában, valamint Vietnamban. Emellett egyre jobban érdekelte a kortárs magyar művészet, és jó szemmel válogatott az 1960-as évek végén pályájukat kezdő progresszív alkotóktól, majd a fiatalabb művészek munkáiból is. A művészet alaposabb ismerete arra ösztönözte, hogy elvégezze az ELTÉ-n a művészettörténet szakot. Ezt követően egyre szisztematikusabban gyarapította gyűjteményét.
Párizsban sok emigráns magyar művészt személyesen is megismert, több képzőművészeti kiállítást szervezett, valamint a francia és a magyar fővárosban is sokszorosító grafikai albumok kiadásán fáradozott. Londonban és Párizsban rendszeresen vásárolt óceániai régi és új fafaragású szobrokat és maszkokat, Párizsban pedig XX. századi francia grafikákkal bővítette gyűjteményét.
A Patkó Imre-gyűjtemény átfogó képet ad Egry József két korai művétől kezdődően 1983-ig a magyar művészetről. Kiemelkedő műcsoportot alkotnak benne az avantgárd, részben Kassáknak a MA-körébe tartozó konstruktív és absztrakt művészek (Kassák, Bortnyik, Tihanyi Lajos, Uitz, Mattis-Teutsch János stb, részben a magányosan alkotó művészek (Nagy Balogh János, Kmetty János, Kádár Béla, Scheyber Hugó, Tóth Menyhért, Farkas István, a fiatal Hincz Gyula stb.), továbbá a két világháború közötti szocialista, expresszionista, kubo-expresszionista, valamint a Római iskola és a szentendrei művészet jeles alkotói (Czóbel Béla, Vajda Lajos, Korniss Dezső, Ámos Imre, Vaszkó Erzsébet, Barcsay Jenő stb), az Európai Iskola itthon maradt és külföldre távozott tagjainak alkotásai (Gyarmathy Tihamér, Lossonczy Tamás, Bene Géza, Gadányi Jenő, Illés Árpád, Jakovits József, Marosán Gyula, Anna Margit stb), az 50-es években pályájukat kezdők (Kondor Béla, Ország Lili, Hetey Katalin, Konok Tamás, Major János, Pásztor Gábor stb) és az Iparterv-generáció tagjainak és kortársaiknak (Keserü Ilona, Maurer Dóra, Hencze Tamás, Lakner László, Bak Imre, Fajó János, Nádler István, Molnár Sándor, Klimó Károly stb), végül a 70-es, 80-as évek ugyancsak progresszív művészeinek munkái (Csiky Tibor, Drozdik Orsolya, Szabados Árpád, Váli Dezső, Szirtes János, ef. Zámbó István, Swierkiewicz Róbert, Újházi Péter, Galántay György, Várnagy Ildikó stb.).
Emellett kivételes, és a korabeli gyűjteményektől eltérő, egyedi jelenség a több mint 150 műből álló, külföldi magyar művészek alkotásaiból összeválogatott gyűjteményegység is, köztük néhány itthon alig ismert, vagy már-már elfeledett, és az eltelt évtizedekben világhírűvé vált festők és szobrászok munkái is szerepelnek (Victor Vasarely, Nemes Endre, Nikolaus Schöffer, Vieira da Silva, Bartha Lajos, Kolos-Vary Sigismund, Fekete Nagy Béla, Vörös Béla, Etienne Hajdu, Pierre Székely, Vera Székely, Vera Molnár, Hantai Simon, Anna Márk, Major Kamill, Pátkay Ervin, Anne Stein, Csernus Tibor, Lakner László, Szenes Árpád, Joseph Kadar stb).
A XX. századi nyugat-európai grafikák mellett (Picasso, Braque, Delauney, George Rouault, Marc Chagall, Janneret, Baldaccini Cesar, Alexander Calder, Carel Appel, Dorothea Thanning, Ernest Pignon stb.) kortárs vietnami festmények is felkeltették az érdeklődését.
Távol-keleti gyűjteményében tibeti és kínai buddhista tárgyak, zászló- és tekercsképek, urnák, imamalmok, füstölők, két vayang bábfigura stb., törzsi gyűjteményében különleges maszktípusok és kéregfestmények jellegzetes, vagy ritka darabjai és más archaikus és kultikus tárgyak, valamint XX. századi, de hagyományőrző, gazdagon faragott faszobrok találhatók.
Patkó Imre széleskörű, sokirányú, jó színvonalú, nagyjából nyolcszáz darabos magángyűjteményét – melyben csak a grafikák száma több mint ötvennel meghaladja a félszázat – végakaratának megfelelően, a hagyatéki tárgyalás (1984) befejezését követően a családja Győrnek adta át, melyből a következő évben megtervezhettem az első állandó kiállításomat a Vastuskós-házban. A tárlat a Xantus János Múzeum felújítását követően nyílt meg (1986), a nevem helyén azonban Mravik László szerepelt, mert nem voltam még végzett művészettörténész, s őt kérték fel a kiállítási terv szakmai véleményezésére. Érdekes, hogy a Radnai-gyűjtemény állandó kiállításának megnyitására készült könyvben, melyet a város és az Audi finanszírozott, s amit szintén én rendeztem, sem került be, hogy a gyűjtemény a Városi Művészeti Múzeum állandó kiállításán lesz látható a könyv megjelenésétől kezdődően, melyet én rendeztem.
Azóta egyszer már átrendezték a Patkó Imre-gyűjtemény állandó tárlatát, miután a Munkácsy-kiállításra sötétvörös falakat és új világítást kapott az emeleti kiállítótér. Később a tetőtérben megszüntették a távol-keleti és óceániai kiállítást, remélhetőleg csak átmenetileg, mivel a szomszédos Apátúr-házból több mint hat éve kiköltöztették a volt megyei múzeumot, s a felújítás máig nem kezdődött el, viszont a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak helyet kellett biztosítani. Az egy másik kérdés, hogy a Vastuskós-ház bérbe adott földszintjén Herendi porcelánbolt működik, amelynek helyén időszaki kiállításokat lehetne rendezni az állandó kiállításban nem látható művekből és a Patkó Imre-gyűjteményben szereplő művészek újabb alkotásaiból, vagy alkotói munkásságuk bemutatására, mely hozzájárulna az oktatási intézményekben folyó művészettörténet-órák hatékonyabbá válásához, és alkalmas lenne a Radnai- és Vasilescu-gyűjteményeket jól kiegészítő múzeumpedagógiai éves programkínálat felépítésére és lebonyolítására is, emellett jelentősen megnövelné az állandó kiállítás látogatóinak a számát, ha a bejárat nem az oldalsó, szűk mellékutcából, hanem a tavasztól őszig rendkívül forgalmas, és a turistáknak mindenképpen az útjába eső Széchenyi térről nyílna. A nagyobb jegybevételből és az érdekes programok belépőjegyeiből talán kijönne az üzlet által fizetett havi bérleti díj.