50 év nyugat-európai képzőművészet

Beszélgetés Konok Tamás Kossuth-díjas festőművésszel, magángyűjteménye győri kiállítása alkalmából

Korábban nem tudtam, hogy van egy nemzetközi kortárs gyűjteménye is. Mikortól gyűjt műalkotásokat, és hogyan vált gyűjtővé?

Gyűjtőszenvedély mindenkiben van. A festő számára a mestersége révén adott. Kezdetben kollégák jöttek hozzám, hogy cseréljek velük műveket. Később magam is vásároltam. Párizsban rendszeresen eljártam a Galerie Maeght kiállításaira, ahol Dupin úrtól mindig kaptam egy-egy példányt a ma már nagy értéknek számító, eredeti litográfiákat tartalmazó, limitált példány-számban kiadott katalógusukból. Ezeket aláírattam a megnyitón jelenlevő művészekkel. Ott ismerkedtem meg Miróval, Calderral, Chagallal, Chillidával, Anton Tápiesszel, vagy Giacomettivel, akit a műtermében is felkerestem. Fanal, a neves baseli kiadó rendszeresen meghívott művészeinek egyike vagyok, így számos ott dolgozó, neves kortárs művésszel is cseréltem, illetve közös kiadványainkból kaptam példányokat. A Getulio Alviani-albumban szereplő kollégák munkái is így kerültek a tulajdonomba.

Mennyire jellemző, hogy milyen művészek vannak jelen a gyűjteményében?

Az embernek az is a preferenciája lehet, ami a legtávolabb áll tőle. A művészet ugyanis nem stíluskérdés, mert egyedül a kvalitás a kritériuma. Ebben mélységesen hiszek. Az egymástól szemléletben legtávolabb eső, kiváló színvonalú művek, jó rendezésben remekül megférnek egymással. Végeredményben, szerény gyűjteményem az általam nem gyakorolt festészettel kapcsolatos vágyaimnak is a kollekciója.

Magyar művészek is szerepelnek benne?

 Az alatt az idő alatt, amíg gyűjteménnyé nőttek a cserélt, kapott, vásárolt művek, nem tartózkodtam itthon. Csak jóval később kezdtem el magyar művészeket is gyűjteni. Az 1940-es években- 50-es évek elején, amikor még itthon éltem, már nem egy kollégámtól rendelkeztem művel. Különösen sajnálom mestereim korrektúra-vázlatait, rajzait, amelyeket sajnos, az emigrációm után a sors elvett tőlem.

Volt valamilyen különleges szempontja, ami meghatározta, hogy mi kerülhet a gyűjteményébe?

A számomra kedves, jól ismert művészekkel cseréltem, de a személyes élményekhez kötődő ajándékművek is beépültek a gyűjteményembe, például Adami litográfiái. Egyetlen saját szempontom volt, hogy szívesen kitenném-e a lakásom falára a megszerzett műveket? A kollekcióban vannak talált tárgyak is, amelyeket az idő nyoma tett széppé. Ezek nem feltétlenül műtárgyak, olyan háromdimenziós tárgyak, amelyekkel szívesen együtt élek. Apollinaire írta a kubisták védelmében az addig szemétnek tartott, használt tárgyakról, hogy „sok kézen átment, emberséggel áztatott anyagok.” Azóta a természet viszontagságai, illetve a rozsda és a meggyötört, elhasználódott anyagok beépültek már a művészetbe.

Vannak továbbá örökölt tárgyaim is, mint pl. az egyik ősöm, Ferenczy István, az első magyar szobrász hagyatékából származó, számos műve, így pl. fából készített szobrászkörzője is, amit ma is használok a munkáim festése közben. Levél-és kéziratgyűjtemény is összegyűlt – életem immár a nyolcvanadik év felé közeledik. Ezek ma már kortörténeti dokumentumnak számítanak.

Hogyan viszonyulnak a talált tárgyak a művekhez a műgyűjteményben?

A dolgok elvetése és megőrzése lelki karakter kérdése. Sok mindent megőrzök abból, amit szeretek. Lehet, hogy a nagyapámtól tanultam, akinél a budai nagy házában minden szép volt, ami őt körülvette. A tárgyak rendszerint túlélik az embert. Generációkat szolgálnak, és nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsuk. Elkallódnak, vagy a kegyelem véletlenje megőriz mindent, ami egykor együtt volt. A kvalitásos mű szépen öregszik, míg a pocsék alkotást csúnyán emészti az idő (furcsa metamorfózis). Egy finom érzékenységgel festett kép repedezésein az idő jótékony leheletét érezzük. A kvalitás a lelke, amely az idők felett lebeg. Ezt érezzük a múzeumok néhány valóban nagy remekművén is. Más azonban egy műtárgy értéke, és más egy gyűjtemény-együttes. Ez utóbbi egyben a gyűjtő személyiségének, minőségérzetének és szelekciós képességének is hordozója. A jó művek egymást erősítik, és meggyőző hatással vannak a szemlélőre, mint ahogy a rossz kollekció lerontja még a mesterművet is.

Bemutatta már a gyűjteményét valahol?

Nem, most került erre sor először. Egy részüket nemrég hoztam magammal párizsi lakásomból, mások itthon kallódtak mappákban, polcokon, elfelejtett szobasarkokban. Az ősszel kezdtem rendezni, és számba venni az anyagot. Az ember gyakran elfelejti a tárgyait, így a gyűjtemény együtt látása egyfajta lelki leltározás is. Nagy öröm számomra, hogy még ebben az évben Győrben, és Budapesten is bemutatásra kerülhet.

Találkozott már valahol olyan alkotásával, amit korábban elcserélt valakivel?

Nemrégen Zürichben, egy galériában, sőt ottani árveréseken, aztán itthon is, több, még az ötvenes években készült munkám került elő aukciókon, vagy véletlen találkozások alkalmával, ismerősök kollekcióiban.

Meddig szeretné folytatni a gyűjtést?

Kimondottan soha nem törekedtem arra, hogy gyűjteményem legyen. A műtárgyak megszerzése véletlenül adódott. Idős korban méri fel az ember, hogy mire jutott, mije lett és maradt. Szinte csak most realizálom, hogy a levéltári gyűjtemény mellett apám fotóhagyatéka, dédapám festményei, nagyapám, Sándy Gyula és feleségem, Hetey Katalin alkotásai, és a saját életművem szerepelnek, sőt olyan rejtőzködő dolgok is, mint a nekem dedikált könyvek. Ebben olyan különlegességek vannak, mint Weöres Sándor Bóbita című, 1955-ben megjelent kötete, amelyet a sárospataki alkotóházban dedikált nekem, és a vacsorák után a kiadvány üres oldalait telerótta verseivel, amiket akkor improvizált. A már említett Ferenczy hagyatéki anyag számos tárgya és dokumentuma, vagy a mára a történelemhez tartozó, neves ismerősökkel, barátokkal folytatott levelezéseim is gyűjteményem részét képezik.

Szeretné, ha együtt maradnának?

Ahol nincs utód, mint nálunk, ott morális gondot okoz a gyűjteményünknek a halálunk utáni sorsa. Felgyorsult időnkben, a múlt értékeinek relatívvá változásai korában talán mégis a művészek életművei, és gyűjtéseik tárgyai hordoznak hiteles lenyomatot korunkról.

Kérdező: N. Mészáros Júlia, 2008. március