Veszprém, Csikász Galéria, 2016. február 13 – március 18.

Mar Vicente Ausztriában élő, fiatal spanyol képzőművésznő. 2004-ben a dél-galíciai Vigo Egyetem Képzőművészeti Karán fejezte be művészeti tanulmányait.
2012-ben a budapesti Vasarely Múzeum Geo-Neo-Post című, magyar-osztrák tárlatán találkozhattunk néhány munkájával, most pedig önálló kiállítása nyílt Veszprémben, a Csikász Galériában. A tárlat kurátora Pia Jardí spanyol művészettörténész, a Bécsi Iparművészeti Egyetem tanára.

Mar Vicente a konkrét művészethez közeli, mai interdiszciplináris törekvések igen figyelemre méltó alkotója. Nyitott a festészetre, az objektművészetre, a térinstallációra és az architektúrára, ezekből alkotja műveit a fény segítségével.
Mindenekelőtt azonban festő, aki akrillal és ecsettel dolgozik a vásznon és a maga alkotta, szabályos mértani testek felületén. Ám festészete meghaladja a hagyományos képről alkotott fogalmunkat, mint ahogy az egyenes vonalakkal és egzakt formastruktúrával rendelkező objektjei is a szobrászatét.
A fény, a tér és a színek kölcsönhatásaira építve minden egyes munkájában kiterjeszti a festészet határait a környezetre, annak sík és plasztikus elemeire és árnyékaira. A színeivel és geometrikus alakzataival berendezett tereit tisztán fizikai anyagokkal és fizikai előállítással újra- és újra átstrukturálja, színbeli, plasztikai, fénybeli, esztétikai és virtuális mozzanatokkal telíti. A konkrét színekből, mértani formákból és terekből a tapasztalatit meghaladó, változatos és folyton változó fény-szín-tereket alkot, melyek képként való értelmezésébe bevonja a nézőt. Művészetének fontos sajátossága, hogy következetesen kevés eszközzel, lényegre szorítkozva és koncentráltan dolgozik. Műveinek három állandó alapeleme a festett szín, a természetes és irányított fény, valamint az építészetileg adott, fehér tér. Mindezeket sokféle kontextusra alkalmas, szorosan egymásra vonatkoztatott rendszerbe fűzi, közben megteremti saját valóságértelmezéseit.

Egyenletes fénnyel teli, fehér falakkal határolt térbe, fehér falak elé, vagy fehér szín mellé helyezi tiszta, telt és minimalizált színeit, a három alapszínt és a zöldet. A szín festésekor gondosan ügyel rá, hogy azok mindig önmaguk maradjanak, ne kapcsolódjon hozzájuk semmilyen jelentésbeli többlettartalom, ne keletkezzen formai differenciálódást eredményező árnyalat, textúra vagy faktúra. Eszközeit – a színnel fedett nagyméretű vásznakat és a fehér, vagy fehér felületet is tartalmazó, színes, egzakt mértani testeket – a térbe és a fal síkjára installálja, kisebb méretű, kettős képeinél a színt tartalmazó fölötti fehéret elforgatja, a mértani testeket pedig vagy egymás mellé, vagy egymás közelébe helyezi, esetleg geometrikus rendbe szervezi. Mar Vicente tehát amellett, hogy a festő, egy személyben installáció-, objekt- és téralakító művész is.

Művészetének leglényegesebb mozzanata a fény, a szín és a tér egymással való állandó dialógusának biztosítása. A színek egymásra hatásának lehetőségei közül a legelemibbtől a legbonyolultabbig mindent számba vesz. A piramidális testeknél például azt, hogy egyetlen szín a fehérrel kettőnek, vagy háromnak, négynek, a fény által létrehozott tónusokkal pedig komplex színjelenségnek látszódjon, fehér objektjei esetében pedig a fehér sík két oldalán megjelenő színes fény szimultán módon megcserélődjön.

Mar Vicente művészete azonban nem a színhatások és a színskála teljességére, vagy a színekkel tagolt tér mélységének a növelésére törekszik, s nem is objektjei plasztikai minőségének a felerősítésére, hanem a szín mint szín minőségi sajátosságainak és az egymásra hatásukkal keletkező, mélységérzetre is ható színváltozásoknak, a szín tértől, fénytől, észlelési képességektől való függésének, valós, virtuális és imaginárius jelenségnek a komplex megmutatására.

A fény beleütközik a színnel fedett, térbe installált vászonba, a falból kiemelkedő színes testbe és irányt változtat. A szín is mozgásra kényszerül és a fénnyel együtt újabb mozgásokat generál – színjelenségeket, atmoszférát, hangulatot teremt -, életre kel és életre kelt, színes árnyékokat vet a falra, testekre, térbe, megváltoztatja a teret és a benne lévő sík, vagy plasztikus formákat. Körülveszi őket, átrendezi színviszonyaikat, és ezzel környezetüket, a mű körüli teret is. A fehér mint fény, és mint semleges képhordozó, kibontakoztatja a határozott, élénk színeket, hogy azután váratlanul feloldódjon és eltűnjön a plasztikus felületekre és a mögéjük vetülő, vagy a képek hátoldalaira festett színek árnyékában.

Mar Vicente művei festmények a képszerűség, illetve festett objektek a szoborszerűség kizárásával. Képei nincsenek vakkeretre húzva, sem bekeretezve, geometrikus térformái falsíkra tervezettségük révén architektonikus elemekként hatnak. A kép nála soha nem statikus, noha a felületeken a szín mindig állandó és azonos értékű. A fény és a tér szüntelen változása meglepetésként hat a puritán képelemek méretének, arányának, térbe fordulásának és színének kiszámítottságával és az alkotásmód szigorú egyszerűségével szemben. A színek mozgás közbeni nézőpontváltozás miatti, és fénnyel, valamint fehérrel való találkozása során bekövetkezett változásai, s a falakra vetődő színes árnyékokban a festett színek felcserélődése ugyanazt az élményt váltja ki a nézőből, mint a legelementárisabb hatású festmény.

A színhatások közül főleg a fényintenzitásra és a szimultán kontrasztokra épít a művész. A komplementer színek árnyékként és utóképként való megjelenésének irrealitása a fizikai szín anyagtalanná válásának, illetve a fény mint anyagtalan jelenség fizikai teret meghatározó hatásának a megragadhatósága elbűvöl bennünket, gondolatgazdag, érzéki és poétikus világot teremt.
A szín- és téralakításnak ezek a váratlan – valójában tudatosan megtervezett – eltérései, az anyagi és az anyagtalan, a gondolati és az érzéki, az egzakt és a képzeletbeli egymásba és egymássá lényegítése jelentik Mar Vicente finom, halk és érzékeny művészetének lényegét.

Ebben a művészetben a szín egyszerre tartalom, forma, anyag, eszköz és jelenség. S noha a vászon és a mértani testfelület nem több mint színhordozó, s a látványban a művész ecsetkezelésének egyedisége sem jut lényeges szerephez, a tradicionális képalkotástól gyökeresen eltérő, felszabadultabb, közvetlen átélésre, megismerésre, csendes szemlélődésre és esztétikai élvezetre késztető művek születnek. Bár a művész hasznosítja a korai avantgárd és a modernizmus művészetének tanulságait, a mai vizualitásra a mai érzékenységgel reflektál. Alkotásai strukturáltságuk és komplexitásuk révén, tisztán az érzékelésünket mozgósítva, természetes módon szólítanak meg, és aktivizálnak bennünket. Fény és geometria találkozásából mindig új kép születik.

Megjelent: Új Művészet Online, 2016. március 17.